Csütörtök este kórházba kerültünk a kisfiammal, mert szerda óta ment a hasa és hányt, egy csepp víz nem maradt meg benne. Mire beértünk, már nagyon ki volt száradva, de ez 2 órával korábban a gyerekorvosunknak nem tűnt fel. Természetesen rögtön infúzióra kötötték, és azon volt két napig. Pénteken reggel a kislányom is hasmenéssel kezdte a napot, aztán pedig elkezdett hányni is, így este ő is jött utánunk a férjemmel. Én már addigra ki voltam merülve, mert csak egy szék volt a kórteremben a szülőnek, és persze az infúziót is figyelni kellett, hogy alvás közben ne törjön meg a cső, ne piszkálja a gyerek, szóval maximum pár percre nyomhatott el az álom. Annyi jó volt a rosszban, hogy ugyanabba a kórterembe kerültünk mindannyian, és más nem volt rajtunk kívül, így legalább együtt volt a család, és a férjemmel tudtuk váltani egymást, egyikünk ügyelt és ellátta a gyerekeket (már amikor egyedül el tudta), a másikunk pedig aludt, lent a földön egy matracon, amit otthonról behoztunk. Éjszaka is szinte nappali világosság volt, így én úgy próbáltam ébren maradni, hogy varrtam a keresztszemest. Mire ma a kisfiammal kijöhettünk, el is készültem vele, de sajnos erről szerintem mindig ez a szörnyű kórházi hosszú hétvége fog az eszembe jutni. Szerencsére a kislányomnak nem, aki nagyon örül neki, és egy nagyon giccses keretben nagy becsben tartja a szobájában.
Ha kíváncsi vagy a mintára, írj nekem a szupermammi@indamail.hu címre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése