dagasztás nélküli kenyér


Teljesen véletlenül akadtam rá egy dagasztás nélküli kenyér receptjére, és mivel nagyon felkeltette az érdeklődésemet, kerestem több receptet a neten. Elsőre ezt próbáltam ki, és meg kell mondanom őszintén, hogy készítés közben párszor elátkoztam, de az eredmény mindenért kárpótolt. A problémám az volt vele, hogy nagyon híg, lágy tészta, amit valószínűleg túlságosan meg is kelesztettem és ettől teljesen kezelhetetlenné vált. Alig tudtam kivenni a tálból és ragadt a kezemre, a nyújtódeszkára, hiába liszteztem bőszen. Persze van is bennem egy kép arról, hogy milyen állaga van egy kenyértésztának, és ez meg sem közelítette. De - mint utólag utána néztem - ennek ilyennek kell lennie, a hivatkozott videóban is úgy borítják ki a tálból.  Szóval nagy kínlódás árán, de sikerült bekészítenem a sütőbe. Aztán ahogy figyeltem, hogy milyen szépen növekszik sülés közben, és megéreztem az illatát, már sejtettem, hogy nem utoljára csináltam meg. Az íze pedig isteni. A héja kemény, ropogós frissen, a belseje pedig szép fehér és puha. Természetesen rögtön megkóstoltuk, amikor kész lett, és a kisfiam is imádta. A recept a következő:

Hozzávalók
½ kg finomliszt, 1 csomag porélesztő, 3 dl meleg víz, 1,5 dl tej, 1 evőkanál só, 1 evőkanál cukor

Elkészítés
A hozzávalókat robotgéppel összekeverem. Másfél óra pihentetés után a videóban mutatott módon (2:20-nál kezdődik) összehajtogatom. Közben a sütőt előmelegítem 230 fokra, ahova beraktam egy megfelelő méretű jénai edényt is melegedni. Bármilyen üveg vagy vas edényben lehet sütni, de olyat kell választani, aminek van fedele is. Azért kell előre berakni, mert ha forrón tesszük bele a tésztát, akkor nem ragad oda. Szóval amikor a sütő már bemelegedett, a tésztát meghajtogattuk (és hajtogatással lefele beletettük az edénybe), akkor jöhet fedővel 30 perc sütés, majd még 10 perc fedő nélkül.
Fontos: A recept innen van.
A hivatkozott videót pedig itt találjátok.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...