Tegnap a kislányom almaszüreten volt az ovival és hozott is haza almát azzal, hogy süssek belőle neki almás sütit - most azonnal. Ebből nem sokat engedett, csak fél órát, amíg kikerestem a megfelelő receptet. A klasszikus Horváth Ilona szakácskönyvből esett a választásom az almás bélesre, és isteni lett. Teszteltük melegen, langyosan és hidegen is - mindenhogy jó volt, és szerencsére a gyerekek is imádták.
Hozzávalók:
40 dkg liszt, 20 dkg margarin, 1/2 csomag sütőpor, néhány kanál tejföl vagy tej. A töltelékhez: 1 kg alma, 15 dkg cukor, csipet só, őrölt fahéj.
Elkészítés:
Először felkészítjük a tölteléket, amihez az almákat megpucoljuk, lereszeljük és a cukorral addig pároljuk, míg a levét el nem főtte. Fahéjjal ízesítjük, hidegen kenjük a tésztára.
Közben a tésztához az alapanyagokat gyorsan összegyúrjuk, két lapra kinyújtjuk. A nagyobbik lapot tepsibe tesszük, finom morzsával meghintjük, rákenjük az almatölteléket, majd ráhelyezzük a másik lapot. Tetejét tejjel vagy tojással megkenjük (én biztos, ami biztos kicsit meg is szurkáltam villával) és megsütjük. Sütés után deszkára borítjuk, kockára vágjuk, cukorral meghintjük. Melegen vagy hidegen tálaljuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése